Az idős illetve cselekvőképességében korlátozott ...

2008-01-22

 Az idős illetve cselekvőképességében korlátozott vagy abból kizárt személy jogi értelemben vett mozgásterének korlátai
tanulmány

I.    Előkérdés – a jogképesség illetve a cselekvőképesség fogalmának kialakulása

Kezdetben a római jog az emberek többségének jogképességét nem ismerte el. Teljes jogú jogképessége csak a római polgároknak volt, míg másoknak korlátozott jogképességet adott, s a rabszolgáknak teljesen hiányzott a jogképessége, ők dolgok voltak. A teljes jogképességet három személyi állapot (status) együttes megléte biztosította, a szabadság állapota, a polgárság állapota és a családi állapot. A római polgárnak "szabadnak", "római polgárnak", és "önjogúnak" kellett lennie ahhoz, hogy jogképessége teljes legyen. A római jogban a cselekvőképesség "ügyletképességet" és "vétőképességet" jelentett.
Az archaikus jogban a gondnokság (Cura) 2 altípusát különböztettük meg: az elmebeteg gondnoksága (cura furiosi), illetve a tékozló feletti gondnokság (cura prodigi) létezett. A lex Laetoria alapján ez a klasszikus korban differenciálódott; kialakult a 25 évnél fiatalabb serdültek gondnoksága (cura minorum), a távollévő gondnoksága (cura absentis), serdületlenek és nők gondnoksága, ha a gyám akadályozva van, a nyugvó hagyaték gondnoksága, a méhmagzat gondnoksága, valamint a testileg fogyatékos személy gondnoksága.
A középkori jogi rendszerek többségében még szintén ismeretlen az általános jogképesség és jogegyenlőség. Különbség van a szabad és a szolga között, sőt a férfi és a nő képességi helyzetében is. A hűbéri korban a cselekvőképesség fogalma szintén létezett, kezdetben érettséget jelentett a fegyverviselésre, majd ezt felváltotta életkor elérése. A teljeskorúak (pubertas) cselekvőképessége jelentősen különbözött a nem teljes korúaktól (impuberes), utóbbiak apai hatalom (patria potestas) alatt álltak. A középkorban is – a római joghoz hasonlóan – fejlett volt a gyámság joga, de a gondnokság önálló létére kevés adat van.
A polgári átalakulás keretében a magánjogi kodifikációkkal mindenütt kialakul a polgári jogegyenlőség. Mindenütt kialakítják a gyámság és a gondnokság törvényes rendszerét, illetve e folyamat folytatásaként erősödött meg a XX. század második felében a perszonalizmus, mely irányzatok az alapvető emberi jogok követelésében és megfogalmazódásában realizálódtak.
A régi magyar magánjogban is léteztek a jogképességi, illetve cselekvőképességi korlátok. Életkor szerint teljeskorúvá a 24. életévének betöltésével vált az emberi személy, kivéve, ha korábban házasságot kötött. Mérföldkőnek számított a cselekvőképesség illetve a gondnokság jogintézménye vonatkozásában a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. évi XX. törvénycikk, amelynek alapján „nagykoruak gondnokság alá helyeztetnek:

a) ha elmebetegek vagy siket-némák és magukat jelekkel megértetni nem tudják;

b) oly gyenge elméjüek, és a magukat jelekkel megértetni tudó siketnémák, kik ezen bajok egyike vagy másika miatt vagyonuk kezelésére képtelenek;
c) a tékozlók;
d) azok, a kik legalább egy év óta távol vannak, ha tartózkodási helyök ismeretlen vagy hazajövetelökben és vagyonuk kezelésében gátolva vannak;
e) a börtönbüntetésre itéltek.”


II.    A cselekvőképesség jogintézménye – korlátozásának és kizárásának esetei


A hatályos magánjogi rendszerben cselekvőképesség az embernek az a joga, hogy saját akaratnyilatkozatával, saját nevében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. Kizárólag azt az ember illeti meg, aki az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel rendelkezik, azaz akaratnyilatkozata kialakításában szellemi és/vagy testi fogyatékossága nem akadályozza.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) abból az elvből indul ki, hogy a cselekvőképesség minden embert megillet, ha cselekvőképessége a törvény értelmében nem esik korlátozás alá, vagy nincs kizárva. Polgári jogi szempontból az általános jelenség a cselekvőképesség teljessége. Ezért a Ptk. nem a cselekvőképességgel bíró, hanem a cselekvőképesség hiányának 2 különböző joghatállyal járó fokozatába tartozó, a cselekvőképességükben korlátozott és a cselekvőképességgel nem rendelkező személyek körét határozza meg.



A cselekvőképtelenség, illetőleg a korlátozott cselekvőképesség intézménye lényegében védeni kívánja azoknak a személyeknek a törvényes érdekeit, akik fiatal koruk vagy testi, szellemi fogyatékosságuk miatt erre nem képesek. A védelem minden esetben objektív körülmények alapján illeti meg az érintett személyt. Akinek belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, vétőképtelennek minősül, ezért magatartása nem lehet vétkes, azaz felróható. A Ptk. a cselekvőképtelenséggel ellentétben a vétőképtelenség ismérveit nem határozza meg. A vétőképtelenségnek nincsenek fokozatai és a vétőképesség hiánya önmagában az életkorból eredően nem állapítható meg. A bíróságnak mindig esetenként kell a vétőképesség megléte, vagy hiánya tárgyában állást foglalnia. E körben valamennyi körülmény együttes mérlegelésének eredményeként állapítható meg, hogy a károkozó a károkozás idején rendelkezett-e belátási képességgel, mennyiben volt képes magatartása jogellenességének, káros következményeinek felismerésére. Ebből következik, hogy adott esetben a teljesen cselekvőképtelen kiskorú, vagy a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló nagykorú személy is lehet vétőképes.

II.1 A cselekvőképesség korlátozása gondnokság alá helyezéssel

Az a nagykorú korlátozottan cselekvőképes, akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett. Fontos garanciális szabály azonban, hogy kizárólag a Ptk.-ban meghatározott valamely egészségi oknak kell fennállnia: pszichés állapot vagy szellemi fogyatkozás, illetőleg szenvedélybetegség. Egyéb egészségi állapot a gondnokság alá helyezésre nem ad alapot.   Bármelyik, a törvényben meghatározott és fennálló egészségi ok miatt nagymértékben csökkent a nagykorú személy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége. A belátási képesség nagymértékű csökkenése lehet akár tartós, akár pedig időszakonként visszatérő. Az együttes feltételekből következik, hogy önmagában a pszichés betegség fennállása nem indokolja a gondnokság alá helyezést. Erre ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha emiatt a betegnek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége pl. tartósan és nagymértékben csökkent.  

A belátási képesség nagymértékű csökkenése önmagában a jogi következmények beálltához nem elegendő, mert ehhez szükséges az az eljárásjogi feltétel is, hogy a nagykorú személyt valamely - a belátási képességét a jogszabályban megkívánt mértékben befolyásoló - okból a bíróság jogerős ítélettel cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezze. A gondnokság alá helyezés hatálya az ezt kimondó ítélet jogerőre emelkedését követő naptól kezdődik, azaz a jogerős ítélet meghozatala előtt tett nyilatkozatra visszaható hatálya nincs. A jogerős ítélet meghozataláig a nagykorú személy polgári jogi szempontból nem tekinthető korlátozottan cselekvőképesnek, és ezért vele szemben az e jogi kategóriához fűzött jogkövetkezmények sem alkalmazhatóak.
Az időskori téveseszmés elmebetegség akkor is indokolja a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezést, ha az alperes a háztartását és mindennapi ügyeit ellátja ugyan, de rendszeres segítségre szorul, melyet a környezetében élőktől - állapotánál fogva - nyilvánvalóan nem remélhet – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság egyik döntésében.

A tényállás szerint a 73 éves alperes tartósan fennálló időskori téveseszmés elmebetegségben szenved, amely miatt az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan, nagyfokban csökkent. 1995-ben az alperes a lakásingatlanának a megvásárlásával és az abba történő beköltözéssel kapcsolatos ügyeket önállóan intézte, és az említett időpont óta a saját háztartásával kapcsolatos teendőket önállóan látja el, a szükséges mértékű segítséget pedig önálló intézkedéssel oldja meg. Az alperes és a vele közös tulajdonú ingatlanban lakó társtulajdonosok között jószomszédi viszony nem alakult ki, mert az alperes által tartott kutyával kapcsolatban közöttük kölcsönös nézeteltérések merültek fel. Ennek következményeként az alperesnek az öccsével összefüggésben kialakult téves eszméje kihatott az udvarban lakó társtulajdonosokra is: azzal vádolja őket, hogy az öccse felbujtására a tulajdonostársak behatolnak a lakásába, onnan különböző dolgokat elvisznek, lyukat fúrnak a lakásába, oda belövöldöznek, a kéményen át pedig mérgező festéket eresztenek le. Az alperes e magatartása miatt a társtulajdonosok a felpereshez és a Varga utcai Ideggondozó Intézethez fordultak, amelynek következményeként az alperes előbb kórházi kezelés alatt, majd rendszeres ideggondozó intézeti ellenőrzés alatt állott. Az orvosi, illetve a gyógyszeres kezelés hatására az állapota konszolidálódott, elmetünetei nagymértékben elhalványodtak. 1999. január 12-én azonban kijelentette, hogy a továbbiakban nem hajlandó a kezelést folytatni, és az említett időpontot követően a szükséges vizsgálatokon nem jelent meg.

A tulajdonostársakkal kapcsolatos téveseszméi változatlanul fennállnak, az életkörülményei pedig egyértelműen arra utalnak, hogy az ügyeinek az intézésében segítségre szorul, amely csak gondnok kirendelése útján biztosítható. Az így megállapított tényállás alapján a perben eljárt bíróságok kétséget kizáróan bizonyítottnak találták azt, hogy az alperesnek az időskori téveseszmés elmebetegsége miatt az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan, nagyfokban csökkent, ezért a felperes keresetének helyt adtak.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével az alperest cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte, elrendelte az alperesnek a gondnokoltak névjegyzékébe történő bejegyzését, valamint a jogerős ítéletnek a polgármesteri hivatal és a bíróság hirdetőtáblájára történő kifüggesztését, és felhívta a földhivatalt, hogy az alperes tulajdonában álló 4/24 ingatlanilletőségre a gondnokság alá helyezés tényét jegyezze be. Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt, majd a másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a jogerős ítélet megküldésével megkereste a gyámhivatalt a gondnok kirendelése és az esetleg szükséges egyéb intézkedések megtétele végett, elrendelte a gondnokság alá helyezésről hirdetmény kibocsátását és annak 15 napra történő kifüggesztését.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a felperes keresetének az elutasítása iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy a társtulajdonosokkal azért nem alakult ki jó viszonya, mert az általa megfelelően gondozott kutyájának a tartását ellenezték, és az ezzel összefüggő vita indította el azt a „lavinát”, amelynek eredményeként a gondnokság alá helyezésére sor került. A jó viszony hiánya legalább olyan mértékben vezethető vissza a társtulajdonosok magatartására, mint a sajátjára, a jószomszédi viszony hiánya azonban sem alapja, sem indoka nem lehet a cselevőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésének. Az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége ugyanis sem tartósan, sem időszakonként visszatérően, sem kisebb, sem nagyobb mértékben nem csökkent, az ingatlanának eladását teljes mértékben egyedül intézte, a háztartási és ház körüli munkákat, az életvitelével járó egyéb napi teendőket és a szükséges hivatali ügyintézést is önállóan látja el, sem a társtulajdonosok, sem mások segítségére nem szorul.


1999. január 19. óta orvosi vizsgálaton valóban nem jelent meg, éppen az orvosok tanácsolták viszont azt, hogy a továbbiakban nem szükséges orvosi ellenőrzésekre járnia, hanem elegendő az, ha csupán a részére felírt gyógyszereket szedi, e gyógyszerek viszont nem elmetünetek kezelésére, hanem csupán a közérzetének javítására szolgálnak. Az orvos szakértői véleményből nem állapítható meg az, hogy a belátási képessége akár az elmeállapota, akár a szellemi fogyatkozása vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt tartósan vagy időszakonként nagymértékben csökkent lenne, önmagában az elmebetegség bizonyított fennállása sem indokolhatná viszont a gondnokság alá helyezését. A vele haragos viszonyban álló szomszédoktól elfogulatlan tanúvallomás nem volt várható, tévedtek ezért a perben eljárt bíróságok akkor, amikor a kihallgatott tanúk vallomása és a perben beszerzett orvos szakértői vélemény alapján a gondnokság alá helyezés feltételeinek a fennállását állapították meg.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult, a felülvizsgálati kérelem azonban  alaptalannak bizonyult. Az aggálytalan igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint ugyanis az alperes tartósan fennálló időskori téveseszmés elmebetegségben (pszichosis paranoides senilis) szenved, amelynek következtében az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan nagyfokban csökkent, miért is a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezése orvosi szempontból javasolt, a háztartásával és életvitelével járó teendőket pedig önállóan elvégzi, és a szükséges ügyintézést is önállóan ellátja ugyan, e tekintetben azonban - a per adatai szerint - rendszeres segítségre is szorul, de e segítséget a környezetében élőktől - a rájuk is kiterjedő téves eszméi miatt - nyilvánvalóan nem remélheti. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.  


A bíróság meghatározhatja azokat az ügycsoportokat, amelyekben a gondnokolt teljes cselekvőképességgel rendelkezik. Nincsen tehát akadálya annak, hogy a bíróság a felsorolásban szereplő ügycsoporton belül egy konkrét ügyfajta tekintetében tartsa csak fenn az érintett személy döntési autonómiáját. Lehetséges, hogy a gondnokság alá helyezettnek az ügyei önálló viteléhez szükséges belátási képessége minden területen csökkent. Ilyenkor a bírósági ítélet nem tartalmaz rendelkezést a cselekvőképesség fenntartásáról.

II.1 A cselekvőképesség kizárása gondnokság alá helyezéssel

A nagykorú személy cselekvőképtelenséget kizáró gondnokság alá helyezésére pszichés állapot vagy szellemi fogyatkozás fennállása esetén kerülhet sor. Egyéb kóros állapot, mint egészségügyi ok - mint például a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezést indokolható szenvedélybetegség - a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezésre nem ad alapot.  Fontos azonban, hogy a korlátozottan cselekvőképes és a cselekvőképtelen gondnokolt belátási képességének terjedelme között lényeges különbség van. Míg a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés esetén a belátási képesség tartós vagy időszakonként visszatérő nagy mértékű csökkenésének kell fennállnia, addig a kizáró gondnokság alá helyezés kimondásának feltétele a belátási képesség tartós, és teljes hiánya. A 2 fokozat közötti különbség igazságügyi elmeorvos szakértői véleménnyel dönthető el.

A cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés is határozott időtartamra szól, a kötelező felülvizsgálat intézménye folytán. A belátási képesség tartós és teljes hiánya önmagában a jogi következmények alkalmazásához nem elegendő, mert szükséges az is, hogy a bíróság a nagykorú személyt jogerős ítélettel cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezze.
A Legfelsőbb Bíróság egyik vonatkozó ítélete rögzítette, hogy a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés indokolt, ha a perlekedési téboly következtében az alperes az önálló életvitelre képtelenné válik.

A tényállás szerint az 1956-ban született alperes 1976-tól rendszeres ideggondozói kezelés alatt állt, kezeltetését 1983-ban saját elhatározásából megszakította. 1996. július 20-tól november 6-ig, majd 1997-ben is a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Osztályán ápolták. 1996. óta a tulajdonában álló lakásban nem lakik, elmondása szerint alkalmi ismerősöknél tartózkodik, aminek indokára nézve megfelelő magyarázatot nem adott. Munkaviszonyt nem vállal, havi 7000 forint segélyből tartja fenn magát.


Személyes kontaktust senkivel, még a legközelebbi rokonaival sem tartott fenn. Önmagát kellő igényességgel ellátja, életét a „különböző ügyei intézése” tölti ki, ami azt jelenti, hogy különböző hatóságoknál és bíróságoknál újabb és újabb eljárásokat indít.

A perben rendelkezésre áll az Igazságügyi Orvostani Intézet által 1997. szeptember 11-én készített elmeorvos szakértői lelet, mely a Budapest X. ker. Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a felkérésre készült, és amely megállapítja, hogy az alperes a tudathasadásos elmebetegség fiatal korban kezdődő idült, paranoid üldöztetéses formájában, annak is fellángoló, aktív szakaszában szenved. A perben kirendelt, az Igazságügyi Orvostani Intézet más szakértője által 1999. november 4-én készített elmeorvos szakértői vélemény szerint az alperesnél fennálló idült, hasadásos elmezavar üldöztetéses formája az aktuálisan előtérben lévő tüneteket, kritikátlanságot, vonatkoztatásos téves eszméket, szociális izolációt és a betegségbelátás teljes hiányát mutatja, melynek következtében az alperes belátási képessége teljesen és állandó jelleggel hiányzik.

Az alperest 1999. februárjától kezelő dr. Sz. L. pszichiáter a betegség fennállását szintén megállapította, azt azonban paranoid pszichózisként diagnosztizálta, mely sem terápiás, sem gyógyszeres kezeléssel nem gyógyítható, de a tanúként kihallgatott orvos álláspontja szerint ez az alperes mindennapi életben való eligazodását nem akadályozza. A fenti szakértői vélemények részbeni ellentmondásainak feloldása érdekében a bíróság az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felülvéleményét szerezte be, amely az Igazságügyi Orvostani Intézet két, egymástól függetlenül eljárt szakértőjének a megállapításait teljes mértékben alátámasztotta. A felülvélemény kiemelte, hogy bár az alperes intellektusa kétséget kizáróan magas, ez nem gátolja a szociális nivellálódását, életvezetésével kapcsolatos kritikátlanságát, és annak ellenére, hogy elbutulás hiányában alapvető életvezetését el tudná látni, perlekedési tébolya olyan mértékben beszűkíti az életterét, ami az önálló életvitelre képtelenné teszi. A felülvizsgálati vélemény eredménye szerint az alperes belátási képessége állandó jelleggel, teljesen hiányzik.

A másodfokú bíróság az ítéletének részletes indokolása szerint a kirendelt elmeorvos szakértők és az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának aggálytalan és egyező véleményét fogadta el, a szakértői véleményeknek az egyéb adatokkal való egybevetése alapján megállapította, hogy az alperes cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezése a Ptk. vonatkozó rendelkezése  szerint szükséges és indokolt.
A jogerős ítélet ellen az alperes személyesen és ügygondnoka útján felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő,a felülvizsgálati kérelem azonban alaptalannak bizonyult. Az alperesnek a saját maga által is előadott egész életvezetése, az általa kialakított bizonytalan és kellő kritikát nélkülöző körülmények, a személyes kapcsolatainak teljes hiánya, valamint beadványainak a tartalma összhangban áll a szakértői vélemények és az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága felülvéleményének a megállapításaival. Ezekkel a bizonyítékokkal szemben nem értékelhető az alperest csak alkalomszerűen kezelő pszichiáter tanúvallomása, mely egyébként a gyógyíthatatlan elmebetegség tényét szintén megállapította. A másodfokú bíróság a kifejtettek szerint megalapozott és okszerű következtetésre jutott, amikor az alperes cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezését látta indokoltnak, ezért a jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. A bíróság jogerős ítéletével az alperest cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte.  


III. A gondnokság alá helyezési per

A cselekvőképességet korlátozó illetve kizáró gondnokság alá helyezési per megindítására az illetékes bíróságon  az érintett nagykorú házastársa, egyeneságbeli rokona, testvére, a gyámhatóság, vagy az ügyész jogosult. Más hozzátartozó azonban (például a gondnokság alá helyezendő személy nagybátyja, vagy élettársa) a perindításra nem jogosult. A gyámhatósági jogkört a helyi önkormányzat jegyzője gyakorolja. A gyámhivatal a gondnokság alá helyezés iránt akkor indít pert, ha a gondnokság alá helyezendő személynek nincs házastársa és egyenes ági rokona, vagy van ugyan, de azok nem kívánnak pert indítani. A vonatkozó keresetlevélnek tartalmaznia kell esetlegesen a születési anyakönyvi kivonatot, a tulajdoni lapot, szakorvosi véleményt, környezettanulmányt, ideiglenes gondnok kirendelő határozatot, valamint zárlatot elrendelő határozatot.

A cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezés iránti per kizárólag a gondnokság alá helyezendő személlyel, mint alperessel szemben indítható meg, aki a perben teljes cselekvőképességgel rendelkezik. A gondnokság alá helyezési per bármikor megindítható.

Ha a gyámhatóság észleli, hogy szükséges a nagykorú személy gondnokság alá helyezése iránt pert indítani, erről köteles értesíteni az érintett perindításra jogosult hozzátartozóit. A tájékoztatástól számított 60 nap eltelte után a gyámhatóság köteles a perindításra, ha ezen időtartamon belül a hozzátartozók valamelyike a gondnokság alá helyezés iránt keresetlevelet nem nyújtott be.
Egy releváns bírósági döntés alapján gondnokság alá helyezésre irányuló eljárásban nem indokolt az orvos szakértői vélemény felülvizsgálata, ha a per adataiból kétséget kizáróan megállapítható a cselekvőképességet kizáró súlyos elmebetegség fennállta.

A beszerzett orvos szakértői vélemény szerint az alperes idült tudathasadással és a hangulati élet kóros hullámzásával járó elmebetegségben szenved, s az idő múlásával állapota nem hogy javult volna, hanem rosszabbodott. A betegség folyamatos személyiségtorzulással, szellemi leépüléssel, az emberközi kapcsolatok beszűkülésével, a gyakorlati élethez szükséges praktikus ismeretek hiányával jár. Ezért a bíróság megállapította, hogy az alperes - betegsége következtében - az ügyei viteléhez szükséges belátási képességét elveszítette, az nála teljes mértékben állandó jelleggel hiányzik.

A felperes keresetében az alperes cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezését kérte. Keresetében arra hivatkozott, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett alperest - állapotának rosszabbodása miatt - indokoltnak látszik cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezni. Kereseti kérelmének indokoltságát az alperes kezelőorvosának, dr. H. M. igazgató főorvosnak a szakvéleményével támasztotta alán és kérte orvos szakértői vélemény beszerzését. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetnek helyt adott, az alperest cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte. Az általa megállapított tényállás szerint a városi bíróság az alperest cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte, mert az alperes hasadásos elmebajban szenvedett, és így életének önálló viteléhez szükséges belátási képessége elmebeli állapota miatt nagymértékben csökkent. 1989. július 1-jével a T. Elmeszociális Otthonban került elhelyezésre.

A fentiekre figyelemmel a városi bíróság az alperest cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, és rendelkezett a városi polgármesteri hivatal megkereséséről, a betűsoros névjegyzékben való bevezetéséről, hirdetmény kifüggesztéséről.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt. Ebben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. Arra hivatkozott, hogy állapotában javulást érez, képesnek érzi magát az önálló életvitelre. Ennek alátámasztására kérte orvos szakértői bizottság általi megvizsgálását. A felperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Megállapította, hogy az alperes körülményei nem adottak az intézményen kívüli életvitelre, állandó szakorvosi, szakápolói ellenőrzésre szorul. Állapotrosszabbodása visszatérő, tartós. Az intézmény életébe passzívan illeszkedik be. A megyei bíróság az így kiegészített tényállás alapján egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával s a döntés jogi indokaival is. Kiemelten rögzítette, hogy a rendelkezésre álló orvosi vizsgálati eredmények, az intézmény igazgató-főorvosa, az elsőfokú eljárásban beszerzett orvos szakértői vélemény alapján egyértelműen megállapítható az alperes teljes cselekvőképtelensége. A másodfokú eljárás során nem merült fel semmilyen adat, bizonyíték, tény vagy körülmény, ami indokolta volna újabb orvos szakértői bizonyítás lefolytatását. Ezért a megyei bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását kérte. Jogszabálysértésként a bizonyítékok mérlegelése körében az orvos szakértői véleményt vitatta. Szerinte állapota javult, munkát kíván vállalni, valamint állítása szerint saját önkormányzati lakással rendelkezik, és nyugdíjának összege (10 930 forint) is képessé teszi önálló életvitelre. A felülvizsgálati kérelem alaptalannak bizonyult.

A gondnokság alá helyezési perekben csak a tényállás minden oldalú tisztázása után lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a gondnokság alá helyezés feltételei fennállnak-e. A megalapozott döntés meghozatala érdekében a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy az alperes szenved-e olyan pszichés betegségben vagy van-e olyan szellemi fogyatkozása, illetve szenvedélybetegsége, amely nagymértékben csökkenti a belátási képességét, és ha igen, az minden ügye vitelére, vagy csak egyesekre hat-e ki. Ezek megállapítása részben jogi, részben orvosi szakkérdés.



Mindezek következtében a bíróságnak fel kell derítenie az alperes személyi és vagyoni viszonyait, milyen magatartást tanúsít a mindennapi élet szokásos teendői körében, rendelkezik-e az ügyei viteléhez szükséges aktivitással és kellő ismerettel, milyen a viszonya a környezetével, az általános szociális beilleszkedése, és életvezetése megfelel-e a környezetében szokásos követelményeknek.  
   

  Ptk. 14/A. §    (1) A bíróságnak a cselekvőképesség korlátozását kimondó ítéletében rendelkeznie kell a gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálata iránti eljárás megindításának időpontjáról, mely nem lehet későbbi, mint az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 5 év.
 (2) A felülvizsgálati eljárást a gyámhatóságnak kell megindítania. A kereseti kérelem a gondnokság alá helyezés megszüntetésére, annak hatályában való fenntartására, a cselekvőképességet korlátozó gondnokság cselekvőképességet kizáró gondnoksággá változtatására, a cselekvőképességet kizáró gondnokság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésre történő módosítására, illetve cselekvőképességet korlátozó gondnokság esetén a gondnokolt által önállóan nem gyakorolható jogkörök módosítására irányulhat.


A cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés, valamint a nagykorú cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezése is nem határozatlan időre szól. Az idő múlásával ugyanis a beteg állapota akár pozitív, akár negatív módon jelentősen változhat, és méltánytalan helyzetet eredményez, ha akár évtizedekig nem vizsgálja senki, mennyiben valósak a jogerős ítélet ténybeli megállapításai.

A Ptk. a fentiek nyomán írja elő, hogy a bíróságnak az ítéletében kell meghatároznia, hogy milyen időpontban kell kötelezően megindítani a gondnokság alá helyezés felülvizsgálata iránti eljárást. A törvény ebben a körben csak a felülvizsgálati eljárás legkésőbbi időpontját nevesíti, mégpedig akként, hogy arra az ítélet jogerőre emelkedését követő 5 év eltelte előtt kell, hogy sor kerüljön. E végső határidőn belül a bíróság a konkrét ügy összes körülményét mérlegelve szabadon dönt az időpont megállapítása tekintetében. Azt, hogy a kötelező felülvizsgálat időpontját hogyan kell az ítéletben meghatározni, a törvény nem határozza meg. Ezért azt a bíróság akár időtartam (például az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 2 év), akár pontos időpont (pl. 2003. május hónap) megjelölésével is megteheti.

IV. Gondnokrendelés valamint a gondnokság alá helyezés módosítása és megszüntetése

A bíróság által gondnokság alá helyezett személy részére a gondnokot a gyámhivatal rendeli ki. Gondnok lehet minden cselekvőképes, nagykorú személy. Gondnokul csak az rendelhető ki, aki a gondnoki tisztséget vállalja. A gondnokrendelés előtt a gyámhivatal vizsgálja meg a gondnokrendelés okát, van-e nevezett gondnok, a gondnokolt kinek a gondozásában áll, van-e olyan házastárs, szülő vagy más hozzátartozó, illetve rokon, akit gondnokul ki lehet rendelni. A kirendelés előtt a gyámhivatal beszerzi a gondnokrendelés alapjául szolgáló bizonyítékokat, így különösen a jogerős bírósági határozatot, valamint a gondnokolt születési anyakönyvi másolatát.
Gondnokká - ha ez az érdekeivel nem ellentétes - a gondnokság alá helyezett által még cselekvőképes állapotában közokiratban kijelölt vagy a gondnokság alá helyezést követően megnevezett személyt, ha ez nem lehetséges, akkor elsősorban együttélő házastársát kell kirendelni.  
A gondnok kirendelésénél az arra alkalmas személyek közül előnyben kell részesíteni a szülőket, illetve a szülők által - a haláluk esetére - közokiratban vagy végrendeletben megnevezett személyt, ilyenek hiányában más hozzátartozókat, akik szükség esetén a személyes gondoskodást is el tudják látni. Ha fentiekben foglaltak szerint hozzátartozó nem rendelhető ki, a gondnokolt számára hivatásos gondnokot kell kirendelni. Hivatásos gondnok csak olyan büntetlen előéletű személy lehet, akit a gyámhivatal székhelye szerinti önkormányzat közszolgálati jogviszonyban, munkaviszonyban vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztat.
Hivatásos gondnokul a fogyatékosokkal, szenvedélybetegekkel vagy pszichiátriai betegekkel foglalkozó társadalmi szervezet (pl. egyesület) által a tagjai közül ajánlott személy is kirendelhető .
A gondnokolt részére kivételesen több gondnok is kirendelhető. Többes gondnokrendelésre akkor kerülhet sor, ha a gondnokság alá helyezett személy mindkét szülője, illetve két közeli hozzátartozója vállalja a gondnokságot, vagy a gondnokolt vagyonának kezelése, illetve egyes más ügyeinek intézése külön szakértelmet igényel. Az utóbbi esetben a gyámhivatalnak meg kell határoznia a gondnokok feladatkörének pontos megoszlását. Hangsúlyozandó, hogy a cselekvőképességet érintő gondnokságot a bíróság megszünteti, ha elrendelésének oka már nem áll fenn. A megszüntetése iránt maga a gondnokság alatt álló, házastársa, egyeneságbeli rokona, testvére, a gondnok, a gyámhivatal és az ügyész indíthat keresetet és a megszüntetése iránti perindításnak a kötelező felülvizsgálat időpontja előtt is helye van.
A perindításra jogosultak a gondnokság alá helyezés megszüntetésén kívül kérhetik
? cselekvőképességet korlátozó gondnokság esetén azon ügycsoportok módosítását, amelyek vonatkozásában a bíróság a gondnokolt cselekvőképességét korlátozta,
? a cselekvőképességet korlátozó gondnokság cselekvőképességet kizáró gondnoksággá változtatását, illetve
? a cselekvőképességet kizáró gondnokság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésre történő módosítását is.

V. A pszichiátriai betegekre vonatkozó különös szabályok

A pszichiátriai betegségfogalom igen nehezen definiálható. Léteznek egyértelműen definiálható és súlyos elmebetegségek, de ugyanakkor lé-teznek határesetek is. A kérdés kapcsán alapvetően két irányzat különít-hető el. Van a biológiai pszichiátria, melynek a kiindulópontja, hogy minden pszichiátriai betegség mögött valamiféle biológiai elváltozás található, amely gyógyszeres módon- befolyásolható.  Ezzel szemben egy másik az ún. anti-pszichiátriai irányzat azt mondja, voltaképpen van biológiai elváltozás, s ezt kell is kezelni, de az elmebetegségeknek az oka a környezetben van.
A pszichiátriai gyógykezelésről és a pszichiátriai betegek jogairól Magyarországon az egészségügyi törvény rendelkezik. A hetvenes-nyolcvanas évek során a nyugat-európai országokban rendre önálló kódexeket alkottak a pszichiátriai gyógykezelésről. Ez lehetővé tette, hogy egységes törvényben szabályozzák a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos egészségügyi jogi, büntetőjogi és polgári jogi kérdéseket. A pszichiátriai betegség kényszerintézkedés alapjául szolgálhat, érintheti a beteg cselekvőképességét és büntetőjogi beszámíthatóságát. Mindez kitüntetett fontosságot ad e terület jogi szabályozásának. Olyan szabályozásra van szükség, amely összhangban áll a nemzetközileg elfogadott demokratikus jogelvekkel, s úgy határozza meg a betegellátás intézményi struktúráját, hogy közben jogegyenlőséget biztosít a gyógykezelteknek.

Ptk. 196. § Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésbe vételének
a) a beteg beleegyezésével vagy a törvényben rögzített személy kérelmére (a továbbiakban: önkéntes gyógykezelés),
b) azonnali intézeti gyógykezelést szükségessé tevő közvetlen veszélyeztető magatartás esetén, az azt észlelő orvos intézkedése alapján (a továbbiakban: sürgősségi gyógykezelés),
c) a bíróság kötelező intézeti gyógykezelést elrendelő határozata alapján (a továbbiakban: kötelező gyógykezelés)van helye.

A kiindulópont az, hogy az önkéntes beteg  helyzete lényegében teljesen ugyanaz, mint a normál betegnek. Adott esetben a beteget el kell bocsátani az intézetnek, ha ő el akar menni. A bíróságnak mindhárom betegcsoportnál, felülvizsgálati joga van az intézetben való tartózkodás indokoltságára. A bíróságnak nemperes eljárás keretében vizsgálnia kell, hogy az önkéntes beteg, valóban ön-kéntes betegnek minősül-e. A bíróság is mondhatja azt, hogy nem állnak fenn az önkéntes gyógyke-zelésnek a feltételei és elbocsátja őt az intézetből. A beteg is mondhatja azt, hogy befejezi az önkén-tes gyógykezelést. Ebben a szituációban egyetlen egy esemény hozhat változást, ha az önkéntesen felvett betegnek az állapota úgy alakul, hogy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít. Tehát a gyógykezelés átalakul sürgősségi gyógykezeléssé. A bíróság nemcsak 72 órán belül vizsgálja meg a beteg helyzetét, hanem azt követően 30 naponként folyamatosan vizsgálja.  



Ptk. 199. § (1) Ha a beteg pszichés állapota, illetve szenvedélybetegsége következtében közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg beszállításához szükség esetén a rendőrség közreműködik.
 (2) A beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését.
(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz. A bíróság határozatának meghozataláig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható.
(4) A határozat meghozataláig elsősorban a heveny veszélyeztető magatartás megszüntetésére vagy a gyors állapotromlás megelőzésére kell törekedni. A szakmailag lehetséges mértékben és módon kerülni kell az olyan beavatkozások elvégzését, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a bíróság a személyes meghallgatás során a beteg pszichés állapotát megítélje. Amennyiben erre mégis sor kerül, azt részletesen dokumentálni és indokolni kell.
(5) A bíróság a sürgősséggel felvett beteg esetében akkor rendeli el a kötelező gyógykezelést, ha a beteg veszélyeztető magatartást tanúsít és fennáll az intézeti gyógykezelés szükségessége.
(6) A bíróság a határozathozatal előtt meghallgatja a beteget, az intézet vezetőjét vagy az általa kijelölt orvost, valamint beszerzi egy független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét.

Sürgősségi gyógykezelés rendelhető el, ha a beteg pszichés állapo-ta, illetve szenvedélybetegsége következtében közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti kezeléssel hárítható el. Ilyen esetben a rendőrség is közreműkö-dik a beteg szállításánál. Ezt az orvosnak kell érzékelnie, s elrendeli a sürgősségi beszállítást. Amennyiben ilyen eset van, a pszichiát-riai intézet vezetője 24 órán belül értesíti a bíróságot. A bíróság 72 órán belül határozatot hoz arról, hogy fennállnak-e a sürgősségi kezelésnek a feltételei. Addig az intézetben tartható a beteg. A bíró-ság mielőtt meghozza a határozatot, kimegy a helyszínre, megvizsgálja az esetet. Meghallgatja a be-teget, az intézet vezetőjét, s beszerzi egy független igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét. A kezelés szükségességét 30 naponként felülvizsgálja. Az intézet nem mindig tartja feltétlenül szükségesnek a 30 nap betartását, s saját hatáskörben elbocsáthatja a beteget ez előtt.


A harmadik esetkör az ún. kötelező gyógykezelés kategóriája. A bíróság kötelező intézeti kezelést rendel el pszichiátriai betegek, vagy szenvedélybetegek esetén. Veszélyeztető ma-gatartást tanúsít az ilyen beteg, de sürgősségi gyógykezelése nem indokolt. Nem kell azonnali be-avatkozás, de kell egy kötelező gyógykezelés. Ezt pszichiáter orvos kezdeményezheti a bíróságnál, s javaslatot is tesz a gyógykezelést végző intézetnek. A bíróság ebben az esetben is meghallgatja a beteget. Ha a bíróság elrendeli a kötelező gyógykezelést, akkor már igénybe vehető a rendőrségi közreműködés is.

A Legfelsőbb Bíróság a fentiek kapcsán hangsúlyozza, hogy a pszichiátriai megbetegedésben szenvedő, de cselekvőképes személy önrendelkezési joga nem sérül azáltal, hogy a bíróság a veszélyeztető magatartás fennállása esetén a személyi szabadságát korlátozó kötelező pszichiátriai gyógykezelését elrendeli.

A bíróság kiegészített jogerős végzésével az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény alapján elrendelte J. G.-né kérelmezett kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelését, és annak végrehajtására a Sz. J. Kórház Pszichiátriai Osztályát jelölte ki. A bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a kérelmezett olyan pszichiátriai megbetegedésben szenved, amely feltétlenül intézeti gyógykezelést igényel, az állapota ugyanis csak így javítható. A beteg az orvosi segítséget és a szükséges gyógyszereket visszautasítja, ezáltal a saját egészségét veszélyezteti.

A jogerős végzés ellen a kérelmezett nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Arra hivatkozott, hogy a cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának a joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. Miután ő cselekvőképes, visszautasíthatta az orvosi ellátást, és a bíróság őt - akarata ellenére - nem kötelezhette volna intézeti gyógykezelésre. Az ő esetében ugyanis a kötelező intézeti gyógykezelés feltételei nem állanak fenn, mert az ún.  veszélyeztető állapot nem állott fenn. A Pszichiátriai Intézet gondozottja, és csak azért utasította vissza egy idő után az orvosi segítséget, mert megingott a bizalma az orvosokban. A különböző hatóságokhoz írott - esetenként sértő hangvételű - levelei az igazságkeresésbe belefáradt ember kitöréseiként értékelhetők, de közvetlen veszélyeztető magatartás megállapítására, és így az azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vételre nem adtak alapot.
Arra pedig semmiféle adat nem merült fel, hogy mások élete, egészsége, közvetlen veszélyben lett volna. Az önegészségét veszélyeztette csupán, de cselekvőképes személyként az őt megillető önrendelkezési jogával szemben nem érvényesülhetett a hatóságok személyi szabadságot korlátozó intézkedése. Ebben az elvi jelentőségű jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság még nem hozott közzétett elvi határozatot, és a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében szükséges a jogerős végzés felülvizsgálata.

A bíróság indoklásában kifejtette, hogy a pszichiátriai betegek esetében önálló szabályrendszert tartalmaz. A jogi szabályozás a betegség természete miatt speciális rendelkezések összefüggő rendszere. Ezeket a rendelkezések - egyebek mellett - a személyes szabadság megvonását is tartalmazzák kellő törvényi garanciák mellett.A pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésbe vételére három esetben kerülhet sor, így: ha a beteg abba beleegyezett, a beteg veszélyeztető állapotban van, ezért sürgősséggel kell intézeti gyógykezelésbe venni, illetőleg, ha a kötelező intézeti gyógykezelést a bíróság határozatával elrendelte (.

A sürgősségi gyógykezeléshez a közvetlen veszélyeztető, a kötelező intézeti gyógykezeléshez pedig a veszélyeztető magatartás fogalmát kapcsolja. A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartást előidéző körülményeket a beteg pszichés állapotának akut zavara, illetőleg pszichés állapotának zavara szerint különbözteti meg. Ha a beteg pszichés állapotának akut zavara következtében saját, vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos veszélyt jelent (közvetlen veszélyeztető magatartás), illetőleg, ha a beteg pszichés állapotának zavara következtében saját, vagy mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet és a megbetegedés jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelésbe vétele nem indokolt, akkor a bíróság rendelheti el a kötelező intézeti gyógykezelést.

Az Egészségügyi Törvény azonban az intézeti gyógykezelésbe vétel mindhárom esetében - még önkéntes gyógykezelés esetén is - kellő jogi garanciát tartalmaz és a bíróság eljárását, valamint döntését írja elő a gyógykezelés indokoltsága és a beleegyezés érvényességének vizsgálata körében, ha pedig a beteget sürgősséggel vették fel, a bíróságnak a beszállítás indokoltságáról és a gyógykezelés elrendeléséről kell határoznia, míg a kötelező intézeti gyógykezelést a bíróság rendelheti el.




A döntés meghozatalához szükséges veszélyeztető magatartás a beteg esetében a szakértői vélemény és az intézeti szakember véleménye szerint fennállott, ugyanis a betegség belátásának hiánya miatt az intézetet mintegy fél évig nem kereste fel. Az állapotrosszabodása ugyanakkor orvosilag várható volt a kezelés hiánya miatt, amely nem vitásan a tartós állapot visszafordítását fel sem vetette. A beteg saját egészségét veszélyeztető magatartása ebben áll, s nem sérülhet az egyébként cselekvőképes személy önrendelkezési joga annak folytán, hogy az eljárás bíróság előtt folyik, a határozatot is a bíróság hozza meg a jogszabály jogi garanciákat tartalmazó rendelkezései szerint. Miután a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok nem áll fenn, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést hatályában fenntartotta.


A fentiek nyomán rögzíthetjük, hogy a személyes szabadságában a beteget csak akkor lehet korlátozni, ha veszélyeztető, vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, addig, amíg ez az állapot fennáll. Bizonyos esetekben azonban egyenesen a társadalmat kell megvédeni a pszichiátriai betegektől. Nyugat-Európában igen nagy számú pszichiátriával kapcsolatos per fordul elő, az úgynevezett műhiba perek számát tekintve a 3. helyen vannak a vonatkozó esetek.

Az államot az ún. parens patriae elv – Sándor Judit megfogalmazása szerint – feljogosítja, hogy cselekvőképességgel nem rendelkező polgárai sorsát a gondoskodó szülő módjára elrendezze. Ebből az elvből kiindulva rendelheti el a gyógykezelést azok számára, akik mentális betegségük miatt képtelenek magukról gondoskodni, ilyenformán saját testi épségüket veszélyeztetik. Az egészségügyi törvény szabályrendszerével ugyan az állam megteremti a törvényes kereteket arra, hogy közhatalmi funkcióinál fogva intézkedjék a pszichiátriai betegek kötelező intézeti gyógykezeléséről, ha azonban fenntartja magának a jogot, hogy a pszichiátriai betegekkel szemben kényszerintézkedéseket rendeljen el, cserében biztosítania kell számukra az emberi méltóságukat tiszteletben tartó, korszerű gyógykezelést.



Felhasznált irodalom

A Polgári Törvénykönyv Magyarázata; (Szerk. Gellért György); KJK Kerszöv, Bp. 2004.

Kecskés László: Magyar Polgári Jog; Altalános rész II, Személyek joga, Dialóg Campus. Bp. - Pécs 1999.

Knorr Alajos: A gyámsági és gondnoksági ügyek kézikönyve. Kiadó: Pfeifer Ferdinánd. Bp. 1878.

Németh Péter: A gyámság és gondnokság. Az 1877. évi XX. tc. magyarázata. Athéneaum Rt. Bp. 1878.

Sándor Judit: Gyógyítás és ítélkezés. Budapest: Medicina Kiadó; Bp. 1997.

A betegek emberi és állampolgári jogainak érvényesülése a pszichiátriai fekvőbetegintézetekben és pszichiátriai otthonokban. Jelentés az OBH 2255/1996. számú vizsgálatáról, 1996. március-április.

Gondnokság és emberi jogok Magyarországon; a Központ a mentális sérültek joga