Bekerülési díj:
nincs
Havi díj:
a mindenkori intézményi térítési díj
Napidíj:
a mindenkori intézményi térítési díj/nap
Szakosodás:
Parkinson-kóros betegápolás
Magas vérnyomásos betegápolás
Diabéteszes betegápolás
Mozgásszervi betegápolás
24 órás ügyelet
Extra szolgáltatások:
Értékelés:
Bemutatkozó szöveg
Otthonunk a Velencei-helység lábánál, Székesfehérvártól mindössze 17 km-re található, Lovasberényben. Az intézményt kezdetben a Keresztény Advent Közösség hozta létre és működtette, majd néhány esztendeje, 2014-től, önálló,30 férőhelyes intézményként várja és fogadja, bentlakásos lakóit. Épületünkben található egy, kettő, illetve három ágyas szoba, fürdőhelyiségek, üveges, világos közösségi tér/ebédlő, valamint egy zárt udvar, ahol jó idő esetén, szabadon sétálhatnak, időzhetnek gondozottaink. Napi ötszöri étkezést, valamint 24 órás, kellemes pihenést biztosítunk.
Hisszük, hogy az élet útját már bejárt, időskorú társaink megérdemlik a minden napos törődést és odafigyelést. A szeretetet, amivel évtizedeken át a világ felé fordultak, a gondoskodást, amit két kezük nyújtott, igyekszünk egy megbízható, jól képzett, vidám és segítőkész személyzettel, visszaadni lakóink számára.
Célunk nem csupán a szépkorú társaink fizikai szükségleteinek kielégítése, ápolási és egészségügyi ellátása. Családias légkörű otthonunkban – a család közvetlen közelségének hiánya miatt is – fontosnak tartjuk, a testi-lelki és szellemi egészséghez, jóléthez szükséges körülményeket. Heti egyszer háziorvos, havi egyszer pedig igény szerint pszichiáter is ellátogat intézményünkbe.
Mentálhigiénés szakemberünk heti rendszerességgel tart foglalkozást az adott évszakhoz és a közelgő ünnepekhez kapcsolódó témákban, ügyelve a szellemi, és a finom motorikus mozgás szinten tartására.
Közösségi életünkben fontos szerepet játszanak az ünnepek, pl.: Anyák napja, Idősek napja, Karácsony, Húsvét, valamint a gondozottaink születésnapjai, melyekről mindig külön megemlékezünk. Nyitottak vagyunk a településen zajló események, rendezvények iránt, és sok örömet jelent lakóink számára, ha lehetőség nyílik a helyi óvodásokat és iskolásokat vendégül látnunk.