Alapítvány las la-hand-holding-heart orange

Emlékezünk Alapítvány Tóth András Szeretetotthon

Leírás

Az Emlékezünk Alapítvány fenntartásában 1994 október 1.-én kezdte meg működését a „Tóth András” Szeretetotthon.

 

 

 

 

Az intézmény a városközponttól kb. 5 km távolságra- a Nyíregyháza-Kistelekiszőlő településében található. Gépkocsival a Debreceni útról balra a Palánta utca felől könnyen megközelíthető. Autóbusszal a Kossuth térről indulva a 13-as helyi járattal a Tünde utcai második megállótól a Mohács utcán át lehet eljutni az otthonhoz.

Az Emlékezünk Alapítvány céljául tűzte ki az általa nyújtott szolgáltatásokat igénybe venni kívánó idős demens emberek önzetlen, minél teljesebb körű kiszolgálását, életminőségük javítását, fenntartását, ápolásuk, gondozásuk hiánytalanul történő ellátását.

Ápoljuk a családtagokkal a kapcsolatot, akik rendszeresen látogatják hozzátartozóikat a hét minden napján. Évi 2-3 alkalommal közös programot szervezünk, melyeken unokák, dédunokák, kedveskednek nagyszüleiknek, illetve a közvetlen hozzátartozók adományaikkal támogatják az alapítványt.

Állandó együttműködő kapcsolatot építettünk ki és tartunk fenn a kórházakkal, egészségügyi intézményekkel, és a különböző felekezetek egyházainak papjaival, lelkészeivel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kizáró egészségügyi ok

Tolókocsis beteget is tudunk felvenni (az épület akadálymentesített). A gondozottak életkora miatt csak házon belül vannak közös programok.

Helyszín
Hozzászólás

Új hozzászólás

Korlátozott HTML

  • Képek, videók, idézetek és hasonlók középre rendezése. (data-align="center")
  • Szövegleírás adható képekhez (data-caption="Felirat"), videókhoz, idézetekhez és hasonlókhoz.
Információk
Extra szolgáltatások
Fizikoterápia / gyógytorna / gyógymasszázs / masszázs Pihenőkert Közös programok Saját kisbusz Lelkészi szolgálat Akadálymentesített épület Kézműves foglalkozások Könyvtár Fodrász/pedikűrös
Fizikoterápia / gyógytorna / gyógymasszázs / masszázs
Pihenőkert
Közös programok
Saját kisbusz
Lelkészi szolgálat
Akadálymentesített épület
Kézműves foglalkozások
Könyvtár
Fodrász/pedikűrös
További adatok
Össz. férőhelyek száma:27 fő
Szabad férőhelyek száma:0 fő
Orvosok száma:1 fő
Ápolók száma:16 fő
Egyéb személyzet száma:2 fő
Csak napközi otthon:Nem
Idősek Klubja van:Nem
Saját üzemi konyha van:Nem
Frissítve
2025-01-17 23:20