Alapítvány las la-hand-holding-heart orange

Socius Idősek Otthona Alapítvány

Leírás

A SOCIUS Idősek Otthona Alapítvány, ápolást gondozást nyújtó bentlakásos intézmény. Ellátási területe Magyarország egészére kiterjed. Az Alapítvány 2003. november 20-án (Pest Megyei Bíróság 12 PK 60 400/2003) AM 2428” nyilvántartási szám alatt jogerős végzéssel bejegyzésre került. A Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal határozata szerint 2014. 05. 05. napjától az engedélyezett férőhelyek száma 48 fő, melyből emelt szintű elhelyezés 10 fő, átlagos szintű elhelyezés 38 fő. A befogadott ellátotti létszám 38 fő.

Az Alapítvány célja időskorúak és mozgássérültek, demens betegek személyes gondozásának megvalósítása. Ennek keretében az Alapítvány olyan gondozási központot működtet, mely az időskorúak és mozgássérültek és demens betegek elhelyezésére és személyes gondozására szakosodott, tekintet nélkül az ellátottak fajára, nemére, vallási és politikai hovatartozására, biztosítva az ellátottak teljes körű ellátását.

Az Alapítvány feladata, hogy a szociális gondozást komplexen szervezze a bentlakó idősek számára, amely kiterjed az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkeztetésére, szükség szerint ruházat, illetve textília ellátásra, mentális gondozásra, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásra, valamint lakhatás biztosítására.

Az ellátottak elhelyezése egy főépületben, valamit hat apartmanokból álló sorházban történik. A főépületben elsősorban fokozott gondozási igényű ellátottakat helyezünk el. A sorházakban lévő apartmanok egy-, két illetve három személyesek. Az apartmanok tartalmaznak egy 24 m2 lakószobát, akadálymentesített fürdőszobát, valamit egy teakonyhával egybeépített előszobát. Az otthonban lehetőséget biztosítunk házaspárok elhelyezésére is.

Bekerülési díj

Egyszeri bekerülési díjat nem kérünk.

Havi díj

2019-ben

Kétszemélyes aparmanba: 159.000.- / hó

Egyszemélyes apartmanba: 183.000-/hó

Napidíj

2016-ban

Kétszemélyes aparmanba: 5300.- Ft/ nap

Egyszemélyes apartmanba:  6100.- Ft/ nap

Kizáró egészségügyi ok

Szenvedély és agresszív tünetegyüttessel rendelkező pszichiátriai beteget nem tudunk fogadni.

Helyszín
Hozzászólás

Új hozzászólás

Korlátozott HTML

  • Képek, videók, idézetek és hasonlók középre rendezése. (data-align="center")
  • Szövegleírás adható képekhez (data-caption="Felirat"), videókhoz, idézetekhez és hasonlókhoz.
Információk
Extra szolgáltatások
Fizikoterápia / gyógytorna / gyógymasszázs / masszázs Pihenőkert Vallási célú épület (pl. kápolna) vagy helyiség (pl. imaterem) Közös programok Lelkészi szolgálat Akadálymentesített épület Kézműves foglalkozások Könyvtár Fodrász/pedikűrös
Fizikoterápia / gyógytorna / gyógymasszázs / masszázs
Pihenőkert
Vallási célú épület (pl. kápolna) vagy helyiség (pl. imaterem)
Közös programok
Lelkészi szolgálat
Akadálymentesített épület
Kézműves foglalkozások
Könyvtár
Fodrász/pedikűrös
További adatok
Össz. férőhelyek száma:48 fő
Szabad férőhelyek száma:0 fő
Orvosok száma:1 fő
Ápolók száma:17 fő
Egyéb személyzet száma:5 fő
Csak napközi otthon:Nem
Idősek Klubja van:Nem
Saját üzemi konyha van:Nem
Frissítve
2025-01-17 23:20