Katolikus egyház las la-church red

Szent Bernát Idősek Otthona

Leírás

 

A környezet jellemzése:

Az otthon Zirc központjában, a Zirci Ciszterci Apátság és a Zirci Arborétum közvetlen szomszédságában áll.

Az otthon egy nagy külső és egy nagy belső zárt udvarral rendelkezik, amely elegendő helyet biztosít a mozgásra, sétára, illetve az Apátsági kertben szintén lehetőség van sétákra.

A lakószobák jellemzői:

A lakószobák túlnyomó többségben 1 illetve 2 személyesek, 9 db kétszobás lakrész – elsősorban házaspárok, illetve családok elhelyezésére – 2 db háromágyas és 1 db négyágyas szoba – elsősorban demensek elhelyezésére – szolgál, minden szobához külön fürdőszoba tartozik (ebben zuhanyzó, WC és mosdó található).

A lakók saját bútorral, szőnyeggel, képekkel, függönnyel, szobanövényekkel rendezhetik be a szobát. A szobák berendezésében egységességre törekszünk, amelyet azzal kívánunk elérni, hogy a csillárt, függönykarnist, betegágyat és éjjeliszekrényt minden szobában biztosítani kívánunk az elkövetkezendő 3 évben.

Lehetőség van saját hűtő, kenyérpirító, mikrohullámú sütő, televízió, rádió, telefon és számítógép használatára a szobában. Az otthon az elektromos eszközök felülvizsgálatát évenként elvégzi.

A lakószobák mindegyike nővérhívóval ellátott.

Az otthon teljes területe – köztük minden lakóhelyiség - tűzjelző berendezéssel lefedett.

Közösségi helyiségek:

A földszinten foglalkoztató helyiség működik, amelyben kézműves tevékenységek végzésére nyílik lehetőség felügyelet mellett.

A földszinten nagy étterem biztosítja az egy turnusban való étkeztetést, minden lakónak állandó helye van az étkezésre.

A földszinten a látogatók fogadására, kisebb események, ünnepek rendezésére alkalmas társalgó helyezkedik el központi helyen. Innen nyílik az étkező, közel vannak az irodák és a betegszobák, valamint a főnővér és az orvos is könnyen elérhető, a lift csak néhány méterre található.

Az első emeleten található a kápolna, amely a vallásgyakorlás, a hitéleti tevékenységek színtere.

A második emeleten található társalgó helyiségben kapott helyet a díszterem, amely nagyobb rendezvények, ünnepek, előadások, vetítések, közös tévézések, és a torna helyszíne is.

Minden szinten teakonyha és a felső szinten mosókonyha helyiség adnak lehetőséget a szobán kívüli tevékenységekre. A teakonyhákban villanytűzhely, mikrohullámú sütő, vízforraló, konyhabútor, hűtő, asztal és székek teremtik meg a lehetőséget a sütés-főzéshez. A mosókonyhában lehetőség van kézzel mosni, szárítót elhelyezni, illetve saját automata mosógépek bekötésének a lehetősége is adott.

A földszinten külön helyiség biztosított a fodrász és a pedikűr számára.

Gondozási tevékenység: a lakók részére nyújtott olyan fizikai, mentális és életvezetési segítség, amelynek során a szociális, testi és szellemi állapotnak megfelelő egyéni bánásmódban való részesítés keretében a hiányzó, vagy csak korlátozottan meglevő testi-szellemi funkciók megtartására, esetleg helyreállítására kerül sor.

Rendszeres orvosi felügyelet

Intézményünk a teljes körű ellátás keretében lakói részére biztosítja az idősek mindennapi mozgásszükségletének kielégítését azzal, hogy naponta fél óra időstornán vehetnek részt, illetve az előudvar, a belső udvar és az Apátság parkja is rendelkezésre áll a levegőzés, és a mindennapi séta céljára.

Az intézmény gyógytornászt foglalkoztat, aki orvosi utasításra végez munkát a mobilizálás céljából, különböző betegségek rehabilitációja során, illetve az otthonban lakók részére egyéni és csoportos foglalkozásokat tart az időskori, mozgásszervi, reumatikus és más okokból adódó panaszok enyhítése, a mozgásképesség megtartására céljából.

A Szent Bernát Idősek Otthona – a szakmai rendelet előírásaival összhangban – feladatkörében gondoskodik valamennyi lakó mentálhigiénés ellátásáról. 

 

Bekerülési díj

Egyágyas szobában egyszeri belépési hozzájárulást kell fizetni, a többi szobában bekerülési díj nincs.

Havi díj

Napi térítési díj van, elhelyezéstől függően változik.

Napidíj

Napi térítési díj van, elhelyezéstől függően változik.

Kizáró egészségügyi ok

Alzheimer, valamint pszichiátriai és szenvedélybetegeket nem tudunk fogadni!!!

Helyszín
Hozzászólás

Új hozzászólás

Korlátozott HTML

  • Képek, videók, idézetek és hasonlók középre rendezése. (data-align="center")
  • Szövegleírás adható képekhez (data-caption="Felirat"), videókhoz, idézetekhez és hasonlókhoz.
Információk
Extra szolgáltatások
Fizikoterápia / gyógytorna / gyógymasszázs / masszázs Pihenőkert Vallási célú épület (pl. kápolna) vagy helyiség (pl. imaterem) Közös programok Saját kisbusz Lelkészi szolgálat Akadálymentesített épület Kézműves foglalkozások Zeneterápia Könyvtár Fodrász/pedikűrös Állatterápia
Fizikoterápia / gyógytorna / gyógymasszázs / masszázs
Pihenőkert
Vallási célú épület (pl. kápolna) vagy helyiség (pl. imaterem)
Közös programok
Saját kisbusz
Lelkészi szolgálat
Akadálymentesített épület
Kézműves foglalkozások
Zeneterápia
Könyvtár
Fodrász/pedikűrös
Állatterápia
További adatok
Össz. férőhelyek száma:80 fő
Szabad férőhelyek száma:0 fő
Orvosok száma:1 fő
Ápolók száma:23 fő
Egyéb személyzet száma:27 fő
Csak napközi otthon:Nem
Idősek Klubja van:Nem
Saját üzemi konyha van:Igen
Kisállat vihető:Nem
Frissítve
2025-01-17 23:19